Jakab István üzenetek 10.

A halak imája

„A HALAK IMÁJA, MIELŐTT ELHAGYTÁK BIZTONSÁGOS KOMFORTZÓNÁJUKAT, HOGY “MEGLÉPJÉK “TÚLÉLÉSÜK EGYETLEN LEHETSÉGES ÚTJÁT, ÚJ PART FELÉ…

A visszahúzódó ősóceán partjain halak milliárdjai tátogtak, a messzeségbe tűnő víz felcsillanó kis pontjaira szegezve könnyes tekintetüket.

Szent morajlásban mormolták a közös imát: Víz, jöjj vissza hozzánk! DE A RÉGI ÉLETÜNK MÁR SOSEM TÉR VISSZA HOZZÁNK. EGÉSZ ÉLETEDBEN CSAK TÚLÉLTÉL, IGAZÁBÓL MÉG SOSEM ÉLTÉL… VAGY ÉBREDSZ, VAGY KIPUSZTULSZ…

A halak másik csoportja egy megmagyarázhatatlan érzéstől hajtva ki tudta kapcsolni haláltusájának zaját, befelé fordult…

Amikor legközelebb feleszmélt, már nem fuldoklott, tüdővel lélegzett. Egy belső késztetéstől hajtva, csökevényes uszonyaival a szárazföld fövenyére evickélt.

Itt és most ugyanúgy egy evolúciós lépcsőfokon “fuldoklunk”, ahol – ha tetszik, ha nem – meg kell tegyük a következő lépést.

Amikor a fényről és az árnyékról beszélünk, akkor a fény a lélek, az árnyék a lehúzó, sötét félelem, a sár, az anyag fogsága. A lélek szabadulhat az anyag börtönéből. Ez a fény, aminek nincs árnyéka, ez a feltétel nélküli, tiszta szeretet létállapota.

Ez a mostani evolúciós lépés azt jelenti, hogy továbblépünk az anyag állapotából?

Miért kellene itt hagyni ezt a jó kis testet?

Ez egy önfelszámoló kannibalizmus lenne az ember részéről!

A halak nagy tömege a víz után kiabált, egy kis csapat elindult a szárazföld felé.

A felébredt lélek állapotában visszakapod teremtő voltodat, ha akarsz létezhetsz emberi testedben, de akkor már csak fényből leszel. Lesz alakod, lesz formád, de nem lesznek rajtad a félelem sötét árnyai.

Ami most felfoghatatlan az ember számára, miszerint a létezésnek csak anyagszintű vetülete van, ezt a gondolkodásmódunkat kell meghaladnunk. És valljuk meg, ez legalább akkora feladat, mint a kopoltyúval lélegző halaknak rövid idő alatt megtanulni tüdővel lélegezni.

Létezésünknek nem feltétlenül csak anyagszintű vetülete van.

Az 5. dimenzióban az a legcsodálatosabb, hogy már a 3. dimenziós létállapotomból is képes vagyok transzcendálni. Ezekben az időtlen pillanatokban megérzem azt a semmivel össze nem téveszthető melegséget, ami abból a valóságból árad, amiről most még azt hiszem, hogy lehetetlenség a számomra, de valójában létezik, hiszen magam vagyok a minden, tér és idő-korlátok nélkül.

És ha egyszer elérem ezt a létállapotot, ezt a jelen pillanatban ugyanúgy képes vagyok felfogni, hiszen az „akkor” is most van.”

Jakab István

A kis gonosz

„A sátán legerősebb fegyvere, hogy folyton tagadja, hogy létezik.

Csak a cselekedeteiben tudjuk fülön csípni, leleplezni.” Szőke Lajos

Mit kívánhatnék a kis gonosznak, aki nagynak akar látszani? A legfontosabb mesterkedése, hogy az emberek még véletlenül se tudjanak róla. Ő nem is létezik. Látja, hogy cselekedeteiben mit tett, mit tesz a világban. A kis gonosz legnagyobb negatív cselekedete, hogy az embereket egymás ellen fordítja. Hála Istennek az emberekkel nincs nagy baj, mert egyre többen ráébrednek, hogy befelé kell fordulni, beszélni és csatlakozni a Teremtőhöz, és a kis gonosz csak tegye a dolgát.

De mit kívánok én a kis gonosznak?  Nem szabad belőle nagyot csinálni. Ez az első, mindenkinek üzenem. Azt kívánom neki, hogy legyen neki is szíve. Ne az embereket, ne a csodálatos teremtményt – amit a Teremtő teremtett – szeresse, hanem szeresse meg önmagát. És abban a pillanatban, hogyha a megérzi a szeretet-energiát magában, már nem tud gonoszkodni. Tudom, hogy nagyon profán, egyszerűnek tűnő gondolatok ezek, amiket most itt leírok, de a szeretet már nem képes háborúzni. A szeretet működteti a világot és nem is értem, hogy miért kellett a kis gonosznak egyáltalán megszületnie? Igaz, nélküle nagyon unalmas lenne a világ. Csakhogy úgy néz ki, hogy itt a börtönbolygón ő lett a börtönőr, aki anélkül, hogy fel lenne hatalmazva, folyamatosan kínozza az embereket, pusztítja a természetet. Nem ő, hanem az ember által képes bármit megtenni.

A gonosz terve – aki mostanra már felnőtt, nem kis, hanem nagy gonosz lett belőle -, hogy a világot az emberrel fogja elpusztíttatni. Mindennel, amit önmaga ellen elkövet. Ennek csak az egyik járuléka, hogy belefullasztja magát a szemétbe.

A világot a korrupció mozgatja és működteti. A pénz istensége ezen keresztül képes bármire, hogy az ember olyan dolgokat megtegyen, ami természetétől, erkölcsi érzékétől nagyon-nagyon távol áll. Az egész világ el van prostituálódva, csak az összegen vitatkoznak. Ez irányítja a politikát, ez irányítja életünk szinte minden szegletét, és ha a sorok mögé nézel, ha egyre mélyebben és mélyebben ásod bele magad, mindig ugyanehhez lyukadunk ki. Régen azt mondtuk, hogy keresd a nőt, de most azt, hogy keresd a pénzt, keresd a korrupciót.

Jakab István

Merre van az előre?

Amikor egy pillanat alatt megérzed, hogy nem az anyagból transzcendentálsz az isteni felé, hanem a Szent szellem ereszkedik a habokba, akkor mindent át kell értékelned egy pillanat alatt.

Mi végre kellett ezt az ugróiskolát végigjárni az egysejtűből a tengerek végtelen urává. Majd ezt követően, amikor már élhetetlen lett az óceán ki kellett evickélned csökevényes uszonyaidba kapaszkodva.

Mostanra is nagy arc lettél, innét kéne tovább! De az anyag ragacsából nincs tovább. Most eljátszunk, hogy kiemelkedünk ebből. Nem transzcendentálsz, agonizálsz. Lassan megérezzük, hogy igazából sosem voltunk anyag jellegűek. A nagy szétválás megtörtént az előző evolúciós lépcsőnél is, hiszen a halak nagy része visszafordult élni csodálatos életét. Az égvilágon semmit sem tudva a vízről, amiben él.

Ma az emberek nagyon nagy része nem tudja meglépni azt, hogy elengedje a mindenható anyagot, a büszke egót, a szuper egyéniséget, a kiváltságokat. Képtelen kilépni a minden mozdulatukat irányító mátrixból úgy, hogy azt sem tudják, hogy a mátrixban élnek. A rossz hír számukra, hogy most már nem lehet visszafordulni. Tönkretette az eget a földet és szülőanyát az óceánokat.

Amikor tudatodra ébredsz inkább már érzel, mint ésszel fogod fel az alámerülést. Akkor meg kell kérdeznem, hogy merre van az előre? Amit érzel már ésszel fel nem fogható. Minden út befelé és nem felfelé, akkor hová,

Édes drágáim hová?

Jakab István