Szabadulj fel a születés és a halál körforgásából – Maharishi Bhramananda Yogi, Jakab István
Directors
Emberek ezrei utaznak Indiába, hogy elérjék a megvilágosodást. De van úgy, hogy Indiából érkezik valaki Magyarországra, aki idehozza nekünk a több ezer éves indiai lelki kultúrát, és ő valahogy mégis itt világosodik meg nálunk. Maharishi Mester szerint a magyarok végtelenül szerencsések, hiszen teljesen szabadok a vallásgyakorlásban, a kultúrák és nézeteik tekintetében, ezért sokkal könnyebben fogadnak el más kultúrákat, mint más országok.
Az a tanítás, amit Maharishi Bhramananda Yogi Mester mutatott és adott át a magyaroknak, elmondhatatlan áldás. Megmutatta, megtapasztaltatta velünk, hogy nem a vallásunk, nem a tanult dolgaink, nem az elménk vagyunk!
Ebben a bizonyosságban joggal merül fel a kérdés, hogy mi lesz azoknak a vallásoknak a sorsa, melyek nem a szeretetet veszik alapul, hanem szolgaságot, hierarchiát kényszerítenek és teremtenek?
A Mester családjával 2020. februárjában visszaköltözött Indiába. Sokak kaptak örökül tőle beavatást, amely lehetővé teszi továbbra is ennek az áldásnak a terjedését itt Magyarországon.
Maharishi Bhramananda Yogi és Jakab István beszélgetése.




![Magán: [ID: lhwl5s_aMK0] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/09/magan-id-lhwl5samk0-youtube-auto-360x270.webp)
![Magán: [ID: 7nJeVHMKHWc] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/09/magan-id-7njevhmkhwc-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: Rc8_U6JTuXM] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/07/magan-id-rc8u6jtuxm-youtube-auto-360x270.webp)
![Magán: [ID: 1mWi7E0f-hE] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/07/magan-id-1mwi7e0f-he-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: EoMchq_SbJI] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/07/magan-id-eomchqsbji-youtube-auto-360x270.webp)
![Magán: [ID: EKXa7QZtYMg] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/05/magan-id-ekxa7qztymg-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: f90NNU3DTN4] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/05/magan-id-f90nnu3dtn4-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: 4CDcKMMHByo] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2026/05/magan-id-4cdckmmhbyo-youtube-aut-360x270.webp)