Örült-e Csipkerózsika, hogy felébresztette őt a királyfi? – Jakab István, Horányi Ágnes
Directors
A köztudatban a természet törvényeivel ellentétesen, egyre hatalmasabb nyomást gyakorolnak az emberekre, egyre nagyobb erők irányulnak az emberek szabadságának korlátozására, lehetőségeik beszűkítésére. A félelem, a bizonytalanság hatására az isteni teljesség, az emberek végtelenül szabad Én-je, összehúzódik egy kicsi „én”-re. Nem lebeg semmi más a lelki szemeik előtt, mint a mindenkori túlélés lehetőségei. A túlélésért pedig a tudattalanunkban eltárolt programok, tapasztalások, emlékek felelnek. Amíg ezekre támaszkodunk, amíg félünk, addig valamilyen szinten biztonságban érezzük magunkat, hiszen a tudatalattink mindig ad valami olyan túlélő megoldást, ami már valamelyik ősünk számára bevált. Ha viszont ehhez nem ragaszkodunk, ha merünk ebből ébredni, feltárja magát az örökkévalóság és a határtalan isteni gondviselés.
A világban keletkező problémák azonban szándékosan megoldhatatlanok (Carl Gustav Jung). Ugyanis, ha mindig csak logikai szinten, megszokások, programok, bevált kondícióink alapján akarjuk azokat megoldani, ha ugyanazon a szinten akarunk túlélni, ahol a probléma keletkezett, akkor nem tudjuk meghaladni, tisztán, valóságosan látni azt, és nem tudjuk meghaladni saját személyiségünket sem. Emiatt nem tudunk felébredni ebből az összehúzódott kicsi „én”-ből a valódi, tiszta Önvalónkra.
Jelen korunk tudata rengeteg és világméretű megmérettetés elé állítja most az emberiséget, és ez kiváló alkalom és lehetőség lehet arra, hogy ébredjen az emberi tudat, és a túlélő üzemmódból valódi teremtő, transzcendáló szintre ugorjon, nyíljon meg, emelkedjen fel. Miért kell a kritikus tömeg? Mert akkor a kollektív tudat számára bizonyossággá válik, hogy a túlélés egyetlen igaz és valódi lehetősége a tudat Önvalóra ébredése! Az ébredés azonban sajnos nem mindig tündérmese, hiszen legtöbbször az eddigi tudati beállítódás kisebbfajta világvégét hozó összeomlásával kezdődik meg…
A filmben 20:30-nál említett film elérési linkje:
https://www.facebook.com/103029662100995/videos/477770563920344
Jakab István és Horányi Ágnes beszélgetése


![Magán: [ID: j2tqIbPVTzc] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-j2tqibpvtzc-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: VEmAw6BmPfM] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-vemaw6bmpfm-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: AiO7OY2kzUw] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-aio7oy2kzuw-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: 3NxLVEZl7n8] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-3nxlvezl7n8-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: EcJ23iRuunk] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-ecj23iruunk-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: 4WXSB1IlrX0] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-4wxsb1ilrx0-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: nDFelyDj5co] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-ndfelydj5co-youtube-aut-360x270.webp)
![Magán: [ID: cfGmDMVKdWk] Youtube Automatic](https://vntv.hu/wp-content/uploads/2025/11/magan-id-cfgmdmvkdwk-youtube-aut-360x270.webp)