Nincs ingyen élet! Mi végre vagyunk itt? – Jakab István

Egyre többször jut eszembe, hogy ha van az életének célja, akkor merre visz az út?
Nincs ingyen élet. Küldtek, jöttél hibázni, tanulni, szeretni, megérteni, ki is vagy valójában, ebben a “vizeskorsóban”?
Többször jut eszembe, hogy ha van az életének célja, akkor merre visz az út?
Ennyi? Jönni – Lenni – Menni… Aztán újra meg újra a sorskerék nyikorgó hangja mellet, más-más életek forgatagában nem élni, csak túlélni?
Hát ez nagyon sza…l hangzik.
Semmi gond. Most úgy tűnik, hogy emelték a tétet. Most már nem a túlélés program működik, hanem a “LÉT A TÉT”,AZ EMBER SZÁMÁRA.
Nincs hitel barátom, nincs bűnmegváltó cédula. Itt most az életeddel kell fizetned, hacsak nincs egy gyors ötleted a megoldásra.
A “nagy terv“ végrehajtódik, de az alkotó sem pihenhet, dőlhet hátra elégedetten. Bújhat földalatti bunkerébe készíthet magának mesterséges napot termeszthet sápadt íztelen zöldségeket, műhúst zabálhat és élhet így századokon át.
Élvezheti biorobotjai szolgáltatásait, persze addig csak, amíg azok is fel nem lázadnak ellene.
A felszínre nem emelkedhet, mert ott gondos munkájának következményeivel találja magát szembe.
A “teremtés koronája “a földre hull, zuhan, zuhan a kezdetekhez, ahol ő már nem “úr”, csak préda állat lehet.
Az ember, aki kimondta magára halálos ítéletét.
Egyetlenegy kiút van. EZ AZ ÚT A MEGTÉRÉS AZ ÚRHOZ.
Sokáig én is csak hajtogattam ezt, anélkül, hogy ténylegesen megtértem volna. Alkut akartam kötni Istennel, hogyha ezt a borzasztó betegséget – amit magamnak okoztam – meggyógyítja, akkor az Úr igéjét fogom hirdetem minden megnyilvánulásomban. Ekkor még valójában nem tértem meg, így az ÚR nem volt megszólítható a számomra.
Amikor ráébredtem, hogy egyek vagyunk a szeretetben, végre nem kívül kerestem, hanem önmagamban.

Jakab István monológja