Népegészségügy már nincs, hamarosan pedig a természetgyógyászat is be lesz tiltva!
Directors
Az MTA üldözi a természetgyógyászatot. Állásfoglalása szerint a korábbi ágak nem felelnek meg a hagyományos tudományos kritériumoknak. Felülvizsgálatot rendel el és törölni akarja a „nem megfelelőket”. Csak annak hagynak létjogosultságot, ami a vegyiipar tudományos kutatásain alapulnak. A gyógyszerek, még ha azok látszólag enyhítik, vagy megszüntetik a tüneteket, akkor sem elegendők. Teljes, valódi gyógyulás csak integráltan érhető el. Hiába tesznek meg mindent a természettől való eltávolításra, a természet erejével és hatásosságával semmi sem vetekszik és észre kellene már venni, hogy minden valódi
Az emberek megelégelték már a beteg státuszt, különösen amiatt, hogy gyógyulni sincs már hová menni. Egyre többen fordulnak vissza az anyatermészet gyógyíreihez. A természetgyógyászatot betiltani pedig pont úgy nem lehet, mint ahogy nem lehet megakadályozni az élet végtelen és szabad sarjadzását.
Dr. Taraczközi István és Jakab István beszélgetése.