Lehet-e ma önsanyargatás és megvonás nélkül egészségesen élni? – Fábián Dóra Dharmista,Horányi Ágnes
Directors
Lehet-e ma, ebben a mérgező környezetben, önsanyargatás, állandó lemondás nélkül egészségesen élni?
„A test az ételből származik, így a betegség is az ételünk eredménye. Az egészség és a betegség közötti különbség titka a táplálkozásban rejlik.“ (Charaka i.e. 300 – az ayurvéda kiemelkedő tudósa)
Mindannyian tehát testépítők vagyunk. Testünk jelentős része abból a táplálékból áll össze, amit megeszünk. Egyre nagyobb a bizonytalanság azon a téren, hogy pontosan mit is együnk és mit ne fogyasszunk. Ma már hangosan kong a vészharang, hogy nem szabad meggondolatlanul bármit „bekajálni”, amit elénk raknak, vagy amit a boltokban meg tudunk vásárolni! Ez ráadásul nem csak az élelmiszerekre igaz, hanem minden információra is, amit magunkhoz veszünk! Még a saját gondolataink között is komolyan szelektálni kell!
Hová utazzunk, ha emésztési, táplálkozási problémáink vannak? Hová menjünk pihenni, nyaralni, kikapcsolódni, ha nyugodtak szeretnénk lenni afelől, hogy nem romboljuk le az egészségünket azzal, amiket megeszünk? Hová menjünk, ahol tisztában vannak azzal, hogy mi az egészséges és mi nem az, és azt tálalják, ami jó nekünk? Hogyan tudjuk meghosszabbítani a nyaralás érzetét?
VNTV Tudatosság és Szeretet Tábor információk és jelentkezés:
https://www.vegatabor.hu/taboraink/vntv
Vegatábor további információk:
https://www.vegatabor.hu/
https://www.facebook.com/vegatabor
Mindenkit nagy szeretette várunk!
Fábián Dóra Dharmista és Horányi Ágnes beszélgetése
#ayurveda #egészség #tudatosság #india