Ki menti meg a világot? – Jakab István negyedévi üzenete

Egy univerzális élőlény földi aspektusa, aki ha kell, a csillagok között száguld, ha kell, akkor a Föld mélyében él. Talán egy bolyongó szellem, talán egy mosoly az arcodon, talán egy könnycsepp a szemeden, de mindenféleképpen egy olyan létező, akivel számolnom kell. Próbáltam magamat nem komolyan venni, próbáltam magamat komolyan venni, aztán amikor rájöttem, hogy az életet nem szabad csak megfigyelni, akkor megfogalmazódott bennem egy mondat, hogy lélek üzeni léleknek, ne vedd túl komolyan. A Teremtő egy jókedvű, jó szándékú lény és az Ő alapgondolata a boldogság és nem a fájdalom. Az Ő alap érzése a szeretet, Ő szereti önmagát és szeret bennünket. Nekünk semmi más nem kell, mint az hogy a Teremtő tulajdonságait felvegyük. Ő a saját képmására mintázott bennünket, még hogyha nem is akarjuk nagyon elhinni. A gondolat erejével sok mindent már megteremtettem és rengeteg tervem van ebben a létezésben, korábbi létezéseimben is és a későbbi létezéseimben is. Itt és most egyszerre élem az összes életem. Mielőtt azt hinné valaki, hogy a hetes kórterem betegével beszél, aki épp most cserélt helyet Napóleonnal, gondolja végig azt, mi van, ha a tér és időt kiveszi fogalomrendszereiből, akkor az összes létezés egy időszegmensben zajlik, merthogy nincsen idő.”