Karmánkívüli földönkívüliek – Jakab István, Horányi Ágnes

Az ember egy végtelenül falánk parazita. Nem elég neki annyi, hogy csak úgy boldogan éljen, hogy élvezze azt a puszta tényt, hogy létezhet, és ennek még tudatában is lehet. Nem elég neki, hogy csak úgy egyszeűen rácsodálkozzon a világra, az élet nagyszerűségére, hogy hálát adjon azért, hogy ennek bármilyen formában részese lehet, nem, jó erősen, mohón megmarkolja az életet, ki akarja belőle préselni a maximumot, ki akar belőle szedni mindent. Meg akar mindent kaparintani, meg akarja fogni, birtokolni, uralni és irányítani akarja, teljesen kizsigereli az élőhelyét, mérgezi és tönkreteszi a természetet és embertársait, mint a sáska, és mindenből egyre többet és többet akar a magáénak tudni. Ez volna vajon az ember természete, vagy valahol nagyon félrecsúsztak a dolgok?

Az embernek azonban nemcsak a rossz oldala adatott meg, hiszen öntudata van, képessége van arra, hogy előre gondolkozzon, hogy felelőssége teljes tudatában tisztában legyen azzal, hogy amit gondol, amit cselekszik milyen következményekkel járhat. Lehetősége van arra, hogy még időben észrevegye, hogy rossz útra tért, hogy meglássa azt, hogy hová vezetett az eddigi életvitele és addig változtasson rajta, amíg nem túl késő.

Az emberben egy csodálatos lény lakik, akinek minden lehetősége és eszköze meg van arra, hogy értelmes, intelligens módon tudatosan el tudja kerülni, vagy akár utólagosan is, ki tudja javítani, helyre tudja hozni mindazt, amit tudatlanságában saját maga tett tönkre.

Jakab István és Horányi Ágnes beszélgetése.