Hány arca van a halálnak? – Dr. Gelléri Julianna, Jakab István
Directors
Az alternatív gyógymódokat folyamatosan azzal kritizálják, hogy nem tudnak felmutatni eredményeket, ugyanakkor már érzékelhető, hogy az orvostudomány alapállása nagy változáson meg keresztül. Olyan kor ez, amikor lehetőség nyílik arra, hogy hogyan lehet a betegségekre másképpen nézni, és ez a kibővített gondolkodásmód egyre határozottabban terjed.
Foglalkozik-e az orvosi egyetem a „lélek által okozott betegség” fogalmával? A lélek, ahogy meg tudja betegíteni, úgy meg is tudja gyógyítani a testet. Mit üzen a lélek a testünkön keresztül, és mit tudunk tenni a testünkkel, hogy a lélek is jól érezze magát benne?
Dr. Gelléri Julianna és Jakab István beszélgetése.