Ébredő erők – Bencze Ilona, Horányi Ágnes
Directors
Átalakulóban van mind a női, mind pedig a férfi energiaminőség. A női ráébred saját teremtőerejére, melyet már nem kifejezetten és kizárólagosan a férfi támogatására, kiszolgálására fordít, hanem ő is tudatosan és felelősségteljesen részt vesz a közös teremtésben.
Ahogy a női erő erősödik, úgy a harcoktól megfáradt férfi egy kicsit végre megpihenhet. Azáltal, ahogy a nők kezdenek önmagukra találni, a férfiaknak újra kell gondolniuk a saját eddigi szerepükhöz, illetve a nőkhöz való viszonyukat. Az irány jó, a két nem erőviszonyaiban közeledik egymáshoz, és egy csodálatos, elfogadó, termékeny partneri együttműködés van kialakulóban közöttük. Férfi és nő nem egymással szemben álló, egymással rivalizáló, alá-fölé rendeltségi viszonyban lévő ellentétes pólusok többé, hanem az Egy Isten két arca.
Az új, ébredő női energia beáramlása sokat segíthet most a bolygó energetikai egyensúlyának helyreállásához. Sem a férfi, sem a női energia nem jobb, vagy rosszabb a másiknál, mindkettőre egyaránt szükség van!
Bencze Ilona és Horányi Ágnes beszélgetése.