Beteljesült Ikerláng Szerelem – A legnagyobb Égi Kegyelem – Varga Csaba, Horányi Ágnes
Directors
Te hogyan reagálnál, ha hirtelen betoppanna az életedbe valaki, akivel a szerelemnek olyan hőfokát élnéd meg, hogy úgy érzed mellette meggyógyul a szíved, a lelked, hogy bizonyossá válik számodra, hogy az Éden nem kitaláció, hanem létező valóság, akivel úgy érzed, hogy lejött hozzád az Isteni Szerelem, akivel átéled, hogy eggyé váltok a tiszta Önvalóban, akivel megtapasztalod a földi létezés legmagasabb, legmagasztosabb és legmisztikusabb állapotát, amely által szeretet-, szerelem- és Istenemberré váltok?
Elgondolkodtál-e már egyáltalán rajta, hogy mi lenne, ha találkoznál az Istenben eleve összekötött testi-lelki-szellemi pároddal, aki villámcsapásként érkezik meg hozzád, bármilyen élethelyzetben is vagy éppen, és te minden igyekezeted ellenére teljesen tehetetlen vagy ezzel a hatalmas, mindent elsöprő erővel szemben?
Sokak számára már nem ismeretlen az Ikerláng Szerelem fogalma. A legtöbben azonban teljesen értetlenül állnak, amikor megjelenik a társuk, amikor valakiben felismerni vélik a másik felüket. Sok már az ilyen „nagy találkozás”, de még nagyon kevés ikerláng szerelem teljesedik be. Nézzünk meg most egy olyan szerelmet, amelyben a Teremtő az örök szerelem típusú energiával átalakította és az Egységbe olvasztotta a szerelmeseket!
Varga Csaba és Horányi Ágnes beszélgetése.
#ikerláng #szerelem #VNTV