Álom vagyunk, vagy valóság? – Horváth Mónika, Horányi Ágnes
Directors
Már a csapból is az folyik, hogy fel kell ébrednünk. Ezt már annyit hallottuk, hogy teljesen beépült a tudatunkba. Sokak rémülten teszik fel a kérdést, hogy hogyan, ki és miből ébredjen fel? Mit kell ehhez tenni? Látszólag most tömegek kerülnek kapcsolatba az ébredéssel és menekülnének általa a világ borzalmai elől. De mi van akkor, ha az ébredés sem valós, hanem csak az illúzió játékának újabb, csalóka délibábja? Mennyi csalódást kell még az embernek kibírnia, egyáltalán muszáj-e ahhoz szenvednie, hogy ráébredjen önmaga és a valóság igaz természetére?
Persze nem is mindenki akar ébredni. Nekik ebben az ébredő világban inkább azt a kérdést lenne érdemes ismételgetni, hogy, „hogyan tudnék tovább aludni”?
Nem mindenki vágyja a boldogságot és a szeretetet, mert annyira megszoktuk már a sértett, az áldozat szerepét, hogy alapvetően már csak azt lessük, hogy mikor és miért sértődhetünk meg, hogy mi miatt panaszkodhatunk, hogy kire, miért haragudhatunk, mit sérelmezhetünk, miért reklamálhatunk, kit jelenthetünk be, vagy fel, hogyan tarthatunk fent örök konfliktushelyzeteket? Van-e ezzel mellesleg bármiféle baj, vagy probléma? Minden áron meg kell változtatnunk a dolgokat, vagy saját magunkat?
Horváth Mónika elérhetőségei:
http://www.azvagyok.blogspot.hu
Facebook csoportok:
azvagyok.hu
Szatszang Leiratok
Szatszang kérdések
Horváth Mónika és Horányi Ágnes beszélgetése