A szerelemtől a világvégéig 💗 Müller Péter, Horányi Ágnes

Miért van az, hogy az igazságot mindig csak a bolond meg a bohóc mondhatja ki? Miért tartjuk bolondnak azt, aki ki meri mondani az igazságot? Miért szomorú minden bohóc? Miért van az, hogy a legkomolyabb, a legfontosabb dolgokat inkább elvicceljük? Mitől félünk ennyire?

Mi lenne, ha az ember végre fel merne nőni, és komolyan felvállalná isteni mivoltát, feltétel nélküli szeretet természetét, tiszta, érintetlen lelkét? Elbohóckodunk ezzel már évezredek óta, és még mindig inkább gyorsan bebújunk egy álarc, egy szerep mögé, amikor komolyra fordulnak a dolgok, amikor el kellene végre köteleződnünk az egyetlen valóság mellett. Miért nem merjük felvállalni igaz önvalónkat?

Minden nap lejövünk erről a színpadról. Minden egyes nap, mielőtt alvásba zuhanunk, levetjük az összes jelmezünket és álarcunkat. Mindent otthagyunk ilyenkor az élet nagy színpadán. Minden éjszaka a teljes ismeretlenségbe zuhanva adjuk át magunkat az áldásos pihenésnek. Minden egyes nap, amikor álomra hajtjuk a fejünket, ott fekszünk önmagunk tiszta, leplezetlen, mezítelen valósága előtt, és nem tudjuk, hogy másnap felébredünk-e még. Azt sem tudjuk, hogy reggel, amikor kinyitjuk a szemünket, ott lesz-e még a cirkusz, vagy a színház…

Müller Péter és Horányi Ágnes beszélgetése.